Kémfotókon mutatták be a…

0

A kémfotókról elég régóta ismerjük a VW Golf nyolcadik generációját, de hivatalosan ezen a két vázlaton mutatták meg a típust először. Az egyik legfontosabb változás, a méretek növekedése ezeken nem igazán látszik, sőt, az arányok is torznak tűnnek, viszont az egyértelmű, hogy a tervezők igyekeztek megtartani a Golf korábbi jellegzetességeit.

Nem csoda: a sorozat Európa egyértelmű kedvence volt az elmúlt évtizedek során, és a VW vezetői nyilván szeretnék, ha így is maradna. Így itt is megtartották az olyan jellegzetességeket, mint a közel függőleges hátfal, a vaskos hátsó tetőoszlop, és a gömbölyded orr-rész. Ezek a Golf III 1991-es premierje óta kísérik a típust, a folytonosság érzését keltve.

Galéria: Volkswagen Golf VIII előzetes vázlatok

Egyelőre csak sejthető, és ezen a téren a vázlatok alapján sem jutunk közelebb az igazsághoz, hogy a Golf VIII-as méretben is behozza a kategóriájához képesti lemaradását. Az aktuális, 4,26 méteres modell alig nő túl a B szegmens legújabb képviselőin, sőt, a Skoda Scala még hosszabb is lett. Az új modell viszont közelebb lesz a 4,5 méterhez, ami várhatóan jelentős belsőtér-növekedést hoz majd.

Galéria: Volkswagen Golf VIII előzetes vázlatok

Belül azonban nem ez lesz a legfeltűnőbb változás, hanem a technológia-váltás, ami leginkább a műszerfalon lesz tetten érhető. A belső téri vázlaton már egy olyan digitális műszerfal látható, amelyen a főszerep az érintőpaneleké, nyomógombok alig maradtak rajta. Ilyen érintőkijelzős fedélzeti rendszereket a VW eddig is kínált, de ilyeneket eddig csak a legjobban felszerelt változatokhoz adtak alapáron, vagy méregdrága extraként lehetett beszerezni, ami az alapváltozatokat elavultnak mutatta. Ennek valószínűleg vége, most, hogy a digitális megoldást lassan gyártani is olcsóbb lesz. Egyébként a Golf VIII lesz az első VW, amely már tartalmazza a távoli frissítés lehetőségét is, azaz az autót szoftveresen is naprakészen tarthatják a teljes modellciklus alatt, sőt, akár az után is.

Bár viszonylag sok információ kering a típusról már most is, a hivatalos bemutatót október 24-én tartja a VW Wolfsburgban – a Golffal kapcsolatos részletek többsége is akkor válik nyilvánosan elérhetővé.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss információkról, kattints a feliratkozás gombra!

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.