Konnektoros dobozossal tőr be a Ford

0

Nem egyik modellváltásról a másikra szokik le az autóipar a benzinről, dízelről, pláne nem az áruszállítók. Egy köztes foknak jó lehet a hibrid; a Ford annyira már hisz ebben, hogy tett egy kis villanyt a dobozosaiba.

Nem hiszem, hogy tartottak valaha áruszállítónak bemutatót, ahol többször hangzott el a környezetvédelem szó, mint a kicsit és nagyon villanyos hajtásláncokat kapott új Transitokén. Ez lett a válasz minden gyári embernek célzott miért úgyra, de amit az újságíróknak a kevesebb CO2-vel adnak el, azt az áruszállító cégeknek valószínű tartálykocsi-szám megspórolt benzin és gázolaj képével fogják. Az eredmény mondjuk ugyanaz: a villannyal takarékos fuvarozó/személyszállító az új menő a Ford szerint.

Rémlik még valakinek, milyen volt, amikor lóról váltottunk autóra? Persze, hogy nem, de az utókor ettől még képes a legnagyobb magabiztossággal azt gondolni, hogy egyik napról a másikra ment a dolog. A mi utánunk jövőknek ugyanígy egy csettintésnek tűnik majd, amikor a sötét múltban leszoktunk az évmilliókkal korábban elhalt tengeri állatok ásvánnyá bomlott testének égetéséről, pedig ez hosszú. Mind érezzük, mennyire. És nem csak hosszú, sokszor logikátlan is a folyamat.

A Nissan például már 2015 óta kínál elektromos dobozost is. Az e-NV 200 inkább csak arra jó, hogy elriassza az embereket a műfajtól, de van már villanyos Berlingo, sőt, Master is, csak hogy a nagyokról is essen szó. Miért olyan nagy dolog, hogy a Ford konnektoros és 48 voltos hibridekkel jön ki 2019-ben, ha van már rég van a kirakatban elektromos áruszállító is? Mert jelen állás szerint a plug-in hibridség hiába tűnik ésszerűnek ebben a szegmensben, mégsem csinálja senki.

Az áruszállítás és úgy általában fuvarozás legfontosabbja a rendelkezésre állás. Ha csak nem garantáltan kis távokat megy egy furgon az év összes munkanapján, szinte kizárt, hogy ezekkel a 200 kilométer környéki hatótávokkal, amit most például a Master ZE tud, megérje abból flottát építeni. Állami támogatással és adókedvezménnyel együtt is ritkán billen plusszosba a buli és ez még öt, de talán tíz évig így is maradhat. Nem véletlen, hogy a szegmensből nem tudnak kikopni a dízelek. Ebbe a dízeles uralomba tesz most a Ford többféle hibridet. Egyelőre csak a Custom-vonalon plug-ineznek, a teherbírásban és méretben igazán nagy Transitoknál pedig a 48 voltos hibridezéssel kezdik a takarékosságot.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss információkról, kattints a feliratkozás gombra!

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.