Profi tippek Karácsonyfa díszítéshez

0

Útmutatónkban lépésről lépésre mutatjuk be, hogyan dekoráld idén a karácsonyfád.

Olyan egyszerűnek tűnik elérni, hogy ugyanolyan csodásan pompázzon a karácsonyfád, mint amit az áruházakban vagy a Pinteresten láttál. Aztán otthon sokszor a legnagyobb igyekezet ellenére sem sikerül ugyanazt a hatást elérni.

Ez csak azért lehet, mert még nem olvastál róla, hogyan dekorálnak a profik. Most viszont a Good Housekeeping magazinnak hála ez is kiderül.

Ha követed az alábbi útmutató lépéseit, idén olyan gyönyörű karácsonyfád lehet, mint a királynőnek.

1. Döntsd el, hogy igazi vagy mű legyen a fád

Igazából ez ízlés kérdése: mindegyik mellett és ellen is szól valami. Az igazi fenyő még mindig környezetbarátabb választás, mint mesterséges társai: egy 2017-es tanulmány szerint a műfenyőt legalább 20 éven át kellene használnod ahhoz, hogy igazán környezetbarát opció lehessen. Igazi fenyőt venni minden évben viszont nyilván költésgesebb megoldás – ráadásul valahogy meg is kell szabadulnod tőle, amikor az ünnepi szezon végetért. (Szerencsére van olyan kertészet és áruház, ahol visszaváltható fenyőt árulnak.)
A műfenyő nem áraszt majd kellemes illatot a nappalidban, viszont cserébe nem is szórja tele a szőnyeget tűlevelekkel. Ha lejárt az ideje, könnyen elpakolhatod. Sőt, ha nem a hagyományos stílust kedveled, akkor nemcsak zöld, hanem más színekben is választhatsz műfenyőt az otthonodba.

2. Válassz egy témát

A régi családi díszekhez kedves emlékeket idézhetnek, de ha különböző stílusú és színű díszekkel pakolod tele a fát, akkor igencsak kaotikus lesz az összkép. Ha álomszép karácsonyfára vágysz, válassz három színt, ami illik az otthonod berendezéséhez, és koronázd meg néhány feltűnő dísszel. A színpalettád lehet például fehér vagy ezüst, zöld egy kevés arannyal, de ha merészebb megoldást is bevállalsz, akkor próbáld ki a neonszíneket, a jeges kékeket vagy a szivárvány színeiből összeállított kollekciót.
Ha következetes vagy a színválasztásnál, akkor egységesebb összképet mutat majd a fád. Ha a régi díszeid nem illenek az idei témádhoz, azért még ne szabadulj meg tőlük. Díszítheted velük az ünnepi asztalt is – vagy csak tedd el jövő karácsonyra, hátha akkor olyan színekhez lesz kedved, amihez jól passzolnak majd.

3. Készítsd elő a fát

Ha igazi fenyőd van, akkor hagyd üresen álldogálni néhány órán át, amikor már blekerült a talpba. Így az ágak visszkerülnek eredeti pozíciójukba. Ha műfenyőd van, igazgasd meg az ágait, hogy minél teltebbnek hasson a fa. Ha igazán varázslatos végeredményt szeretnél elérni, fontos, hogy a tökéleteshez minél közelebb álló formára aggathasd a díszeket.

4. Tedd fel a karácsonyfa izzókat

A legtöbb modern izzó LED-es, de ezt ellenőrizd vásárlásnál, ezek ugyanis környezetkímélőbbek és olcsóbb is a működtetésük. Ráadásul nem is melegednek át, így a tűzveszély is kisebb.
A színes égők jópofa retró hatásúak, de túlzásnak hathatnak, amikor a dekoráció többi darabja is a helyére kerül. A fehér fények modernebb hatásúak és kevésbé vonják el a figyelmet a többi díszről. Válassz olyan izzókat, amik illenek a fő témádhoz – ha például kék és ezüst díszek mellett döntöttél, akkor a hűvös fényű LED-izzók lesznek a legmegfelelőbbek. Az arany, vörös és zöld díszekhez jobban illik a meleg fehér fény.
A fényfüzér hosszát úgy határozd meg, hogy fél méterre 100 izzóval számolj, egy 180 cm-es fára tehát körülbelül 300 izzó (15 méternyi füzér) kerüljön.
A füzért alulról kezdd a fára tekerni, spirál alakban haladj felfelé és az ágak végéhez közel vezesd őket, hogy ne vesszenek el a fa sűrűjében. A legtöbb fényfüzér két vagy három összecsavart drótból áll – rögzítheted ezek segítségével a fához a füzért: egyik drót az ág alá, a másik fölé kerüljön.

5. Jöhetnek a díszek

Ha már megvan a színpalettád, ruházz be néhány csomagnyi különböző méretű gömbbe. Ezek adják az alapot: oszd el őket egyenletesen a fán. A nagyobb gömböket a fa belesjébe, a törzshöz közelebb akaszd fel, a kisebbeket pedig az ágak csúcsaira. Színenként tedd fel a díszeket, haladj belülről kifelé a fán. Időnként lépj hátra és nézd meg, hogy milyen az összkép. Egy kalkulátorral ki is számolhatod, hogy körülbelül hány díszre lesz szükséged (angol oldal, ezért a fa magasságát lábban számolja: ezt 30-al kell megszoroznod, hogy megkapd centiméterben), de például egy 180 cm magas fára legalább 70 dísszel számolj.

6. Végső simítások

Ha az egyszerű, színes gömbök a helyükre kerültek, jöhetnek a különlegesebb darabok. Ezekből sokfélét találsz idán az üzletekben: népszerűek a rajzfilmfigurák, a gasztro témájú díszek, de lakókocsi, földönkívüli és dinó is van a kínálatban. Kétféle típusból válassz hármat-hármat, hogy harmonikus legyen az összhatás. Ha szereted, a tetejére mehet egy csúcsdísz is.
Figyelj a fenntarthatóságra is: ha csak lehet, próbáld kerülni a műanyagot, válassz inkább textil- vagy papírdíszeket. A törékeny díszeket pedig jól becsomagolva tedd el jövőre, hogy ne kelljen összetört darabokat pótolni.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss információkról, kattints a feliratkozás gombra!

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.