Bulvármagazin
Életmód

Tehetsz te is a klímaváltozás ellen – mutatjuk hogyan

Az utóbbi időben szinte lehetetlen kikerülni a klímaváltozással kapcsolatos híreket, mégsem lehet eleget beszélni erről a fontos a témáról.

Hajlamosak vagyunk lebecsülni a saját tetteink erejét és passzivitásunk magyarázatára olyan kifogásokat találni, mint hogy “attól nem fog semmi sem változni, ha én változtatok, hiszen a többiek továbbra is ugyanazokat a hibákat követik el.” Ez óriási tévhit, ugyanis minden apró próbálkozás számít. A műanyag mentes július után azok a példák, hogy hanyagold a szívószálat és vigyél magaddal szatyrot a bevásárláshoz, már széles körben elterjedt lépések, mutatunk még pár apróságot, amit tényleg könnyedén vezethetsz be a mindennapjaidba.

 

  1. Tájékozódj
    Nagyon fontos, hogy ne csak ideig-óráig felkapott hot topic legyen a klímaváltozás, hanem építsd be a mindennapjaidban, legyen a rutinod része, hogy követed az erről szóló információkat. Vond be a barátaidat is, legyen része a közösen megvitatott témáknak, hiszen a kommunikáció mindennek az alapja. Minél többen gondolkozunk hasonlóan, minél többen tartjuk fontosnak a változást, annál nagyobb hatást érhetünk el.

 

2. Ha út közben szomjaznál meg…
A rekkenő hőségben extrán fontos a folyadékpótlás, legjobb ha 30 percenként megiszol egy pohár vizet, így biztosan szinten tarthatod a folyadék beviteledet. De mi történik ha épp menet közben tör rád a szomjúság? Próbáld elkerülni a palackos vizek fogyasztását, válts inkább kulacsra. Ez a megdolással a pénztárcádnak és a környzetenek is jobbat teszel.

 

3. Tiszta vizet a pohárba
A csomagolt vizek mellőzése a otthoni fogyasztásra is vonatkozik. A hazai csapvíz abszolút iható, de ha valamiért számodra nem szimpatikus, akkor sem kell egyből lemondanod róla. Szerezz be egy víztisztító készüléket és fogyassz szűrt csapvízet.

4. Zárd el a vizet
A rendelkezésünkre álló ivóvízkészlet vészesen csökken, be kell látnunk, hogy nem pazarolhatunk. Igazán apró lépés, hogy szappanozás közben zárd el a csapvizet és csak akkor nyisd meg, amikor valóban szükséged van rá.

5. Lőn világosság
Manapság már minden hagyományos fényforrás helyettesíthető LED-es verzióval. Ez az alternatíva hosszabb élettartamú mint a hagyományos izzók és sokkal energiatakarékosabbak is.

6. Használd ki a napfényt
Igazítsd a ritmusod a napszakokhoz. Amikor csak teheted használd ki a természetes fényt. Ülj ki egy parkba olvasni ahelyett, hogy a szobában kuksolnál az olvasólámpa fénye mellett, a D-vitamin fürdő a testednek is jót tesz, emellett pedig spórolsz is az árammal.

7. Kell egy kis kikapcs
Pláne ha épp nem használod. Használj olyan elosztót, amin egy gombbal le tudod kapcsolni az áramforrást azoknál az eszközöknél, amiket csak időnként használsz.

8. Tudatos vásárlás
Azzal, hogy milyen termékeket emelsz le a polcról, komolyan befolyásolod a piac alakulását. Szánj időt arra, hogy átgondolt döntést hozol, legyen szó csomagolásról és beltartalomról. A Love Beauty and Planet nem csak arra ügyel, hogy műanyag flakonjait 100%-ban újrahasznosított anyagból gyártsa, de vegán alapanyagaival is környezettudatos megoldást kínál. A blooming colour sampon az Amazonas-medencében honos pálmafákról lehulló murumurudióból sajtolt vaj segítségével puhává varázsolja és védi a festett hajat.

9. Irány a piac!
A nagy bevásárlóközpontokban a legtöbb zöldség és gyümölcs előre csomagolva kerül a polcokra, így ha törekszel is arra, hogy kevesebb műanyagot használj, akkor sincs könnyű dolgod. A piacokon ezzel szemben hazai termelőktől szerezheted be az árut – sokszor sokkal jobb áron.

10. Négy kerék helyett
Gondold át mikor indokolt az autód használata. Ha egyedül mennél rövid távra, pattanj inkább bringára vagy válaszd a tömegközlekedést. Így elkerülheted a dugót és még a bolygóra is figyelsz.

Kapcsolódó tartalom

A legnépszerűbb saláta története

BulvarMagazin

Szedd magad áfonya – részletes címlista

BulvarMagazin

Így hűtsük le a lakást, ha nincs légkondi

BulvarMagazin

Szólj hozzá