Embert ölt a barnamedve a romániai Maros megyében

0

Medvetámadás áldozatául esett egy horgász a Maros megyei Vámosudvarhelyen – közölte hétfőn a Székelyhon.ro portál.

A szombat este történt tragédiáról Bartos Csaba, Vámosudvarhely községközpontjának, Kóródszentmártonnak az alpolgármestere nyilatkozott a portálnak. Elmondta: vélhetően a környéken többször látott egyik kétbocsos anyamedve támadt a horgászra, aki a település szélétől mintegy hatszáz méterre horgászott a Kis-Küküllőben. Bartos Csaba hozzátette: október elején riasztották már egyszer a csendőrséget, amikor a faluba is bemerészkedett a medve. A vadállatot szinte napi rendszerességgel látják a környező dombokon legeltető pásztorok, akik villanypásztorral és nagy testű kutyákkal óvják a kecskéiket.

A kóródszentmártoni polgármesteri hivatal vasárnap és hétfőn is figyelmeztette a környező falvak lakóit a medveveszélyre, és arra kérte az embereket, hogy semmiképp se menjenek egyedül a határba.

A hétvégi medvetámadás 61 éves áldozata a közeli Nyárádmagyarós jegyzője volt, aki évek óta járt hétvégenként ugyanarra a helyre horgászni. A Zi-de-zi.ro Maros megyei hírportál szerint a nagyvad teljesen összemarcangolta az áldozat arcát, és letépte az egyik karját. A hatóságokat az áldozat családja riasztotta, miután azt tapasztalták, hogy a férfi nem válaszol a telefonhívásaikra.

Romániában túlszaporodott a medveállomány azt követően, hogy 2016-ban a Ciolos-kormány a populációt szabályozó medvevadászatot is betiltotta. Korábban a környezetvédelmi minisztérium évente 400-450 medve kilövésére adott engedélyt. A környezetvédelmi tárca megrendelésére 2019 tavaszán készített állománybecslés szerint az országban 6450 és 7200 közötti a vadon élő medvék száma.

A medvepopuláció megőrzésére vonatkozó, tavaly kibocsátott akcióterv szerint a nagyragadozók 69 ezer négyzetkilométeres romániai élőhelyén ökológiai, társadalmi és gazdasági szempontból az optimális egyedszám 4000 lenne.

A székelyudvarhelyi II. Rákóczi Ferenc utcában felbukkant medvéről kaptak bejelentést a hatóságok, a vészhelyzeti felügyelőség azonnal figyelmeztető üzenetet küldött a Ro-Alert rendszeren keresztül a környéken lévőknek.

Hargita megye különböző településein szinte napi rendszerességgel kénytelen a vészhelyzeti felügyelőség figyelmeztető üzenetet küldeni a medvék miatt, hétfő este Székelyudvarhelyen volt a sor.

A helyszínre tart egy csendőr- és egy mentőegység. A Hargita Megyei Csendőrfelügyelőség tájékoztatása szerint először egy közelben lévő közbiztonsági járőregység sietett a II. Rákóczi Ferenc utcába biztosítani a környéket, majd riasztották a csendőröket is, a medvét azonban nem találták meg.

A hatóságiakhoz csatlakoztak a helyi rendőrök, illetve egy vadász, felügyelve a helyszínt arra az esetre, ha a nagyvad visszatérne.

Via: szekelyhon.ro

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss információkról, kattints a feliratkozás gombra!

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.