Erzsébet királynő tombol: Magához kérette Meghant

0

Már egy éve gyülekeztek a viharfelhők: Meghan Markle akkor azt mondogatta ismerőseinek, már megbánta, hogy igent mondott Harry-nek, hercegnéként az élete ugyanis számos lemondással jár. Törölnie kellett a közösségi oldalait, nem beszélve sok száz más szabályról, amit a királyi udvar tagjainak be kell tartania. Ekkor egyszer már Erzsébet magához kérette, elbeszélgetett vele arról, hogy mit hogyan kellene csinálnia, hogy a lehető legkevesebb gond legyen belőle – írja a Femcafe.

Harry herceg és felesége nemrég Afrikában járt, ahol egy dokumentumfilm is forgott a látogatásukról. Ebben azonban Meghan olyan nyílt és őszinte válaszokat is adott, hogy Erzsébet királynő egy bennfentes szerint azonnal a Buckingham-palotába hívta. A királyi család tagjai ugyanis sosem beszélhetnek az érzéseikről.

A bennfentes szerint Erzsébet nagyon kiakadt Meghan néhány mondatán.

“A párt a filmet követően azonnal magához hívatta. Egy sokkoló intelemben azt mondta nekik, össze kell tartaniuk és nem szabad többé egyedül bizonygatniuk, képesek modernizálni a monarchiát. Meghannak azt mondta, ez rendben lenne a hippi Hollywood-ban, de a királyi család tagjai a érzelmeiket csak egyféleképpen kezelhetik, sajátként”

– mondta a forrás.

Via: Femcafe

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss információkról, kattints a feliratkozás gombra!

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.