Forma-1: A Japán Nagydíj

0

Ezen a hétvégén rendezik meg a Japán Nagydíjat a Forma-1 2019-es szezonjában, ami könnyen lehet, hogy egy esős hétvége lesz a tájfun-veszély miatt, és még a futam megrendezése is veszélybe kerülhet.
Japán nagy hagyományokkal rendelkezik a motorsportban, és így a Forma-1–ben is. Az első japán királykategóriás hétvégét 1976-ban rendezték meg, amit Mario Andretti nyert meg Fujiban a Lotus-Ford volánja mögött. Egy esztendővel később pedig a címvédő James Hunt húzta be a győzelmet a McLarennel, majd 1978 és 1986 között nem rendeztek futamot az ázsiai országban.
Japán 1987-ben tért vissza, Ferrari-győzelemmel, ami Gerhard Berger nevéhez fűződött. Azóta minden évben volt Japán Nagydíj, és csak két olyan alkalom volt, amikor nem Szuzuka kapta a házigazda szerepét ebben az időszakban: 2007-ben és 2008-ban. és Fernando Alonso volt a nyertes Fujiban.
A legtöbb győzelmet számolja 6 sikerrel 1995 és 2004 között. A német legendát követi Hamilton 5 győzelemmel, így ezen a hétvégén akár be is állíthatja Schumacher rekordját, vagy Vettel lesz az, aki beéri a riválisát, mivel a négyszeres világbajnok 4x nyerte meg a Japán Nagydíjat. Ha pedig a csapatokat vesszük alapul, akkor a McLarent találjuk az élen 9 győzelemmel a Ferrari (7) és a Mercedes (5) előtt, majd jön a Red Bull (4).

A 2019-es Japán Nagydíj időrendje:

Első szabadedzés
Péntek
03:00-04:30

Második szabadedzés
Péntek
07:00-08:30

Harmadik szabadedzés
Szombat
05:00-06:00

Időmérő
Szombat
08:00-09:00

Futam
Vasárnap
07:10

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss információkról, kattints a feliratkozás gombra!

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.