Formula-1: Megvan Kubica utódja

0

George Russell maradása nem volt kérdés, akárcsak Robert Kubica távozása, amit már korábban bejelentett a lengyel. A csere sem jelenthet nagy meglepetést, így ezzel egy igen érdekes duó áll össze a Williamsnél.

A Williams fennállása legnehezebb időszakát éli meg a Forma-1-ben, és nehéz elképzelni, hogy a csapat jövőre sokkal előrébb kerülhet a rajtrácson. A gárda nagy lehetőségét 2021 jelenthetné a szabályváltozásokkal, bár ebben Jacques Villeneuve, a csapat legutóbbi világbajnoka is erősen kételkedik.

A csapat időről időre sok kritikát kap, és vannak, akik úgy gondolják, Claire Williams helyett másnak kellene irányítania a legendás alakulatot, mely pár esztendővel ezelőtt még a negyedik helyért küzdhetett, azelőtt pedig több dobogós helyezést is szerzett. Pillanatnyilag rendkívül távol vannak ettől, de Williams lánya kitart, és hisz benne, hogy vissza fognak térni a középmezőnybe, majd onnan akár az élcsapatok közé az új Forma-1-ben.

A Mercedes tehetsége, aki a helyzet ellenére erős teljesítményt nyújtott idén, természetesen marad a helyén, és a folytatásban is számítanak rá. veszi át. A 24 esztendős kanadai mögött fontos és nagyobb szponzori pénzek állnak, amik helyettesíthetik Kubica lengyel millióit.

Latifi egy igen tapasztalt versenyző, aki 2014-ben mutatkozott be a GP2-ben, amit azóta F2-re neveztek át. Egészen az idei szezonig a legjobb eredménye egy 5. hely volt az összetettben még 2017-ből a DAMS színeiben, melyet 2016 óta szolgál. Az aktuális kiírásban azonban már a bajnoki címért ment, ami ekkora tapasztalattal elvárható volt tőle.

A sorozatot azonban nem ő, hanem Nyck de Vries húzta be, méghozzá idő előtt. A holland ennek ellenére nem az F1-ben kapott ülést, hanem a Formula E-ben a Mercedesnél, míg a riválisára komoly kihívás vár a Williamsnél az autó és Russell miatt is, aki tavaly lett bajnok az F2-ben.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss információkról, kattints a feliratkozás gombra!

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.