Mi volt az első, amikor elindult a vonat?

0

Régen az emberek ha utaztak, akkor nagy eséllyel a vasutat választották. Kocsival nagyobb távra ritkábban mentek – nagy érték volt, óvták még a széltől is.
Viszont ott volt a vonat, ami olcsó volt, kényelmes, és nyugalmas – nem kellett a vezetéssel foglalkozni, és menet közben mászkálni, felállni, sétálni is lehetett. És ha jött a szükség, egy ajtónyira az illemhely is kéznél volt.
Úgyhogy pár városnyira a nagymamához, vagy rokonokhoz, vagy a vállalati, vagy SZOT-üdülőbe szinte biztos, hogy vonattal utaztunk. Még kedvezmény is volt az árból, úgyhogy “bolond volt az, aki nem használta ki”.
Felszállás után jött a helykeresés. Gondosan, ne legyen a hely az ajtónál, mert az a hely tiszta átjáróház, legyen függöny, hogyha aludni akar az utazó, mögé bújhasson cseppet, ne süssön a szemébe a nap. Ne legyen tele a szemetes, és a csikkes, – régen még volt – és a körülményekhez képest tiszta legyen a környezet.
Ha sikerült kiválasztani a nekünk legjobb helyet, jött a lepakolás, bőrönd fel, kabát, felső a fogasra,
a “kajás” táska pedig gyorsan elő.
Aztán jött a kipakolás. Alumínium ételes kinyit – és már illatozik is a finom rántott csirke, vagy valamilyen sütemény. Aztán kis termosz, nagy termosz. Kisebbnek a feketekávé, nagyban pedig a szörp, vagy inkább tea. Kellett a kávé, mert bár a vonatokon volt Utasellátó, de az átlagember pénztárcájának drágán árultak. Csak akkor vettek ott valamit, ha más megoldás nem volt. Meg még egyet, amit nem lehetett máshol kapni – legalábbis olyan finomat nem – a csokirolót.
A vonat indulása után pár perccel – ha nagyobb távolságra ment – szinte mindenütt jóízűen falatozó embereket láttál. Volt, aki egyszerűen kenyeret, szalonnát, volt aki rántott húst evett. És ha ezek nem is voltak a “tarsolyban”, legalább egy szendvicset bekebelezett a megfáradt utas…

 

 

Via:  Retrógrád

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss információkról, kattints a feliratkozás gombra!

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.