Döbbenetes titkot osztott meg Demi Moore

0

Az 56 éves színésznő először árult el komoly titkokat múltjáról és korábbi házasságáról.

Demi Moore élete fiatalabb korában nem volt egyszerű, rengeteg tragédián ment keresztül, mire sikerült saját lábára állnia, és befutott a filmes szakmában. A színésznő eddig nem beszélt túl gyakran erről az időszakról, ám most készülő könyvében, az Inside Out-ban legmélyebb titkairól is lerántotta a leplet.

Demi Moore elárulta, hogy amikor 15 éves volt, nemi erőszak áldozata lett, és ebből nagyon nehezen tudott talpra állni. Amikor második válása után (ekkor Bruce Willis felesége volt) Ashton Kutcherral egymásba szerettek, úgy tűnt, a színésznő élete végre rendbe jött, de sajnos ez sem tartott sokáig.

Demi Moore először mesélt arról, hogy pár hónappal később teherbe esett, 42 évesen, egy kislánnyal. Már tervezgették közös életüket, kitalálták, hogy a Chaplin Ray nevet adják a gyermeknek, azonban a hatodik hónapnál elvesztette babáját. Ezt nagyon nehezen dolgozta fel, ekkor egyre többet kezdett inni.

Később még próbálkoztak, ekkor már kezelésekkel is, de sajnos nem sikerült ismét teherbe esnie a színésznőnek. Ekkor alkoholfüggősége még erősebb lett, és bár nagyon szerette Ashton Kuchert, amikor a férfi hűtlenségére fény derült, 2011-ben beadta a válási papírokat, és azóta sem igazán beszéltek egymással.

Demi Moore-nak még Ashtont megelőzően, Bruce Willisszel való házasságából három lánya született, és exférjével sikerült a válásuk után is baráti kapcsolatot fenntartania. Ma már a színésznő sokkal jobban érzi magát, sikerült leküzdenie alkoholfüggőségét, és a családi, baráti kapcsolatai mellett karrierjére koncentrál.

Azóta már Ashton Kutcher is továbblépett, és Mila Kunis oldalán találta meg a boldogságot.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss információkról, kattints a feliratkozás gombra!

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.