Vajna Tímea egyedüli örökös lett!

0

Cégbírósági iratok alapján a hvg.hu arról ír, hogy hogy bár az idén januárban meghalt Andy Vajna 2018. március 7-én végrendeletet írt, annak eredeti példánya „nem volt fellelhető”, a hagyatéki tárgyaláson sem mutatták be, nem rekonstruálták, ezért azt a közjegyző nem tudta figyelembe venni.

Ezért a közjegyző a hagyatékot öröklés jogcímén a törvényes öröklés rendje szerint 1/1-ed arányban Vajna Tímeának adja át.

A lap szerint hagyatéki vagyonként az AV Perfect nevű céget határozzák meg, aminek 123 millió 376 ezer dollár az értéke (mai árfolyamon számolva 37,3 milliárd forint).

Az AV Perfect tavaly tulajdonos lett az offshore Cinergi nevű cégben, amely birtokolja többek között a Rádió 1-et, a kaszinókat, a Nobu luxuséttermet, résztulajdonos továbbá Vajna Tímea egyes vállalkozásaiban, például a fánkos cégben. Az AV Perfect a dokumentumok szerint október 1-én Vajna Tímeáé lett.

A többi hagyatéki vagyonhoz többek között még a következők tartoznak:

az AV Holdings nevű cég
egy Bentley
három bankszámla
egy 1994-ben létrejött produceri szerződésből származó díjazás
műkincsek.

Vannak hagyatéki tartozások is, az AVI Jersey Limited, továbbá a Cinergi Pictures felé. Azt nem tudni, hogy ezek mekkora értéket képviselnek.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss információkról, kattints a feliratkozás gombra!

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.